Második nap a Fehér toronyhoz, Thessaloniki jelképéhez látogattunk el.
/Útvonalunkat térképen jelöltem piros nyilakkal /
A séta az Arisztotelész téren kezdődött. Ez Thessaloniki főtere, története pedig 1917- ig nyúlik vissza, amikor is a nagy tűzvészben a város 2/3 -a elpusztult. A tűz előtt kevés olyan építmény volt, ami arra emlékeztetné az embert, hogy Európa területén sétál, ugyanis a török uralom alatt Thessaloniki tudatos várostervezés nélkül terjeszkedett, rengeteg szűk utcácskával. A tűzvész következtében azonban újra lehetett gondolni a város arculatát és 1918-ban Ernest Hébrard francia építész tervei alapján elkezdték építeni a teret, aminek a nagy része azonban az 50-es években épült. Ez a város szocipolitikai központja (helyet ad tüntetéseknek és politikai beszédeknek, megemlékezéseknek, stb.); két oldalán pedig üzletsorok találhatóak, a nagy márkáktól kezdve az 1 eurós boltokig. A Nikis főúton végigsétálva pedig vendéglátóhelyek végtelen sorára bukkanunk, ahonnan a kikötőre nyílik kilátás. A levegő sós illata meghozza az étvágyat.
Eljutunk a Fehér toronyig. A helyén a 12. században egy másik erődítmény állt, amit a jelenlegi formára a törökök megszállásuk alatt építettek át. A számos kivégzésnek helyet adó tornyot (ekkor: Véres torony, Vörös torony) 1912-ben festették át fehérre a görögök, a megtisztítás szimbólumaként, mikor visszaszerezték az irányítást.


Tovább sétálva sétahajókra lettünk figyelmesek. Ezek 30-40 perces ingyen sétahajókázásra visznek /Útvonala a térképen kékkel/, feltéve, ha hajlandó vagy emelt áron elszürcsölni valami itókát a fedélzeten. Mivel mi ezt fairnek éreztük, fel is pattantunk a nem kicsit imbolygó járműre. Miután a hullámzás ütemét még kikötve felvettük 10-20 perc alatt, elindultunk a pult felé. Én megpróbáltam Leo biztatására megcsillantani szerény görög tudásom és kérni egy frappe-t, de a pultos pipi nagyothallásával belerondított a hadműveletbe, ráadásul mindenképp tudni akarta a kívánt tej és cukor milliliter pontos mennyiségét, szóval helyet adtam a görögömnek. Sérült egómmal és a szuperül kicentizett frappem-mal együtt foglaltam két helyet az árnyékos oldalon. Leo egy korsó sört választott. Hűsítőink ára csak annyira volt pofátlan, mint a Fehér tornyot fehérnek nevezni. De mivel ez nem szegte kedvünk 20:00 kor ki is hajóztunk. Naplemente, hangulatos zene, ringatózás a tengeren egy elég nagy kört megtéve. Összességében megérdemli a 10/10 pontot a skálán! Aki kipróbálja nem bánja meg.
Hajónk az Arabella:


A nap megkoronázása képpen beültünk a Nτορε ζυθος nevű, elragadó kis étterembe a torony közelében.
Leo σουτζουκακια-t (fasírt) rendelt én meg γλωσσα-t (nyelvhal) rántva. Mellé engedtünk még a csábításnak és kértünk egy bárány souvlakit is. Jó volt az ár érték arány, ha valakit arra visz a szél, ajánlom figyelmébe!


Desszertnek a Yogo fagyasztott joghurtjának görög verzióját próbáltuk ki, a cég fut Prágában is. Leo szerint a görög nyerőbb (természetesen :) ), szerintem egál. Mindenesetre isteni! Persze nem csak ilyen cukros feltétet lehet rá választani, hanem különböző csokikat és gyümölcsöt is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.