Gondoltam ezen a héten egy bejegyzésben is össze tudom foglalni a történteket :)
A hét elején borúsra vette a figurát az időjárás, amit én személy szerint egyáltalán nem bántam, hiszen ha a lakásban ért a forróság, akkor megpárolódtunk ha pedig a parton, akkor készre sültünk. Szóval üdítő volt ez a kis változás.


Az egyik éjszaka folyamán a lehűlés egy hatalmas viharban kulminálódott. Még ezzel sincs semmi baj, de amikor az egyik villám a szomszédban valahol pár méterre csapott be és pukkant egy hatalmasat akkor azért felsikkantottam a takaró alatt...horrorisztikus volt :) azért kimentünk fényképezni az erkélyre, de nem sikerült elkapni egy villámot sem, pech.
Viszont ezen napokban is lehetett jókat kocka pókerezni, frape-zni és finom gyrosokat rendelni!!

Amikor azonban nem zuhogott, tettünk egy kiruccanást a városba és moziztunk egyet. Az "Ocolus"-ra esett a választásunk, főként miattam, én szeretem a psycho thrillereket, Kedvesem meg nagyjából mindent megnéz...Nem, annyira nem jó a görögöm, hogy megértsek egy filmet :) de itt a külföldi filmek eredeti nyelven (legtöbb esetben ugyebár angolul) futnak az esetek 90%-ban és görögül csak feliratot raknak hozzá. Kizárólag az animációs filmeket szinkronizálják le. Így legalább Leo-val mindketten értettük mi folyik a vásznon. Tehát aki Görögországban nyaral, és mozihiánya támad, ne habozzon beülni egy jó kis filmre, ha tud angolul, meg fogja érteni!

A mozi egy plázában volt, ami középen szabadtéri volt, tetszett a kialakítása :)

Bár ez elsőre furcsának tűnhet, de cserébe a görög filmipar ontja magából a jobbnál jobb vígjátékokat, amiket -a visszajelzések alapján- valóban szeretnek, és humorosnak találnak a görögök, nem úgy mint mi az utóbbi évek butácska, erőltetett magyar filmjeit. A régi fekete-fehér klasszikusaikat is elég gyakran játszák a tévében, és nem csak állami adón. Az utóbbi években pedig más műfajokkal is sikeresen próbálkoznak a görög filmesek (horror, fantasy kalandfilmek, művészfilmek). Az utóbbiak közül pedig Giorgos Lanthimos filmjei remekül szerepelnek filmfesztiválokon is. A szemfog című alkotása különdíjas lett a 2009-es Cannes-i filmfesztiválon és legjobb külföldi film kategóriában Oscar díjra is jelölték. Az Alpok című filmje pedig a 68.Velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyv díját.
Rövid ismertető róluk.. Alpok: egy csapat vállalkozásba kezd, nemrég elhunyt személyeket alakítanak a hozzátartozók számára, ezzel is segítve a továbblépésüket, az ő hétköznapjaikba nyerünk bepillantást.
Szemfog: egy család úgy neveli a gyermekeiket, hogy semmilyen kapcsolatuk ne legyen a külső világgal, a szavaknak más jelentéseket adnak (pl.: a zombi náluk kis sárga virágot jelent, a tenger pedig karosszéket) és a fiatalok nem hagyhatják el a családi fészket addig míg ki nem nő a szemfoguk...
Mind a két film megtalálható az interneten magyar felirattal, aki szereti a drámákat, annak tetszeni fognak.

Félelem és reszketés a moziteremben:

Jah és snack-nek nem csak popkornt meg csokikat lehet választani, hanem különböző pillecukrokat, gumicukrokat is....na ná, hogy lecsaptam rájuk!

Csütörtökön pedig átugrottunk Makedóniába egy finomat enni és meglesni mi jót találunk a határon lévő duty free shopban.
Egy jól elkapott pillanat a makedón zászlóról Gevgelija-ban:)

Görög országúti idill: visszatért a napsütés, az ablakokon át meleg szél borzolta hajunk, a kocsiban pedig Pyx Lax szólt,(amit mindenkinek ajánlanék a figyelmébe)



Az étteremben Kebapchinja-t és pljeskavica-t rendeltünk. Ezeket nagyon finoman készítik el a görögök északi szomszédjai, így ha rajtuk keresztül közelítünk a Hellének felé, vagy a határ közelében nyaralunk, vétek kihagyni! 



Utána pedig megkóstoltuk a búzából érlelt italukat is (Bozá)..háááááát nem ájultam el, az íze a mustra hasonlít leginkább.

Vasárnap Athén-ba látogatunk, a következő cikkel (Jelentés a fővárosról) utána, jövőhéten jelentkezem!! :)

Eltűntem pár napra a blogos világból, ugyanis szedtük a sátorfánkat és elutaztunk Nea Moudania-ba. Gondoltuk legyen nyaralás a nyaralásban, tengerpartból úgysem lehet sosem eleget látni :) Szerdától szombatig (07.09-07.12) volt lehetőségünk felfedezni a terepet.
A helyről nincs sok turisztikai információ; a wikitravel üres, egyéb oldalakon is csak annyit lehet olvasni, hogy hosszú, homokos a tengerpart. Mikor ideértünk, azért világossá vált, hogy ez nem egy tipikus felfedezetlen paradicsom. Rengeteg a turista a netes információ szűkössége ellenére. Nea Moudania egy 10.000-15.000 fős kisváros (elvileg Halkidiki második legnagyobb városa), Thessaloniki külvárosától 50km-re. Abszolút a turizmusra rendezkedett be. Bolondok is lettek volna nem kiaknázni ezt a gyönyörű tengerpartot! A város felépítése nem túl bonyolult. Vendéglátóhelyek, bárok, szuvenírboltok, gyros-osok váltogatják egymás, néhol 1-2 bankkal és pékséggel megtűzdelve.

A szállásunk egy tipikus minimalista apartman. Nagy szoba ággyal, légkondival; egy pici konyha és egy aprócska fürdő, zuhanyzóval és wc-vel. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, a tisztaság nem verte ki a szemünket, úgyhogy abban a pillanatban el is döntöttem, hogy a konyhában lévő rezsót egyedül a szempilla-göndörítőm felmelegítésére használom, egyébként zárva tartjuk és ha lehet oda sem nézünk. A fürdő egy kis fertőtlenítés után használhatónak tűnt, hiszen a terv az volt, hogy csak aludni és zuhanyozni járunk haza, egyébként vagy a városban csavargunk vagy a tengerparton süttetjük magunkat. Szóval a luxust nem igénylő magunkfajtáknak megfelel a hely. A víz melegítésére napenergiát használnak, ami ugyebár véges, mivel a többi nyaralóval együtt ugyan az a vízkészletünk. Amikor megláttuk, hogy sokgyerekes családok szálltak meg mellettünk végig, gyorsan könnyes búcsút is vettünk a hosszú forró zuhanyok gondolatától, maradt a langyoskás gyors mosdás.
Persze az mindenért kárpótol, hogy a part szó szerint egy kőhajításnyira van tőlünk! Mivel az előttünk lévő bár kicsit beletakar a képbe, így a fenti részből fotóztunk pár képet:

Thessalonikiből közvetlen buszjárat is van, ami megközelítőleg óránként indul a buszállomásról, de mi mázlisták autóval utaztunk.
Mivel Icu és Csumi hozott le minket kocsival, ők is maradtak egy délutáni fürdésre, de előtte még ebédeltünk és beültünk az Asterix palacsintázóba (Creperie-nek hívják őket), ahol hatalmas és minden földi jóval megtöltött palacsintákat ettünk. Ez egy elég népszerű dolog Görögországban, de nem mint desszert az étlapokon, hanem így, külön "Krepások" formájában. Vannak sós fajták (pl.:majonézzel, tojással, baconnel, sonkával) és például ezek az édesek amiket mi ettünk:
Lacta csokis mogyoróval 

Nápolyis eperszirupos

Fagyis

És így készülnek: két nagy sütőlapon egyengetik el a tésztát, és már ott, sülés közben rárakják a tölteléket.
Ezeket ki kell próbálni, ha Hellén földön jár az ember. 10/10-es hely, bár megvan annak az esélye, hogy ha kipróbáltuk, egy jó ideig nem kívánunk újra édeset :)

Utána délután 4-től egészen 7-ig fürödtünk a tengerben. A víz isteni volt és nagyon tiszta, lehetett látni az alján hogyan fodrozódik a homok és azt, ahogy az apró rákok szedik a lábukat. A part ezüst-arany homokos, a víz fokozatosan és lassan mélyülő. A strandja nem kapott kék zászlós minősítést, amit nem igazán értek, hiszen minden olyan szolgáltatással operál, ami indokolná. Találunk vízi-mentőket mentő csónakkal, parti őrséget, közvetlenül a strandon zuhanyzót és öltözőt....vagyis abszolút kiérdemelné! (talán nem csináltak elég környezetvédelmi programot)

Ilyen nyugágyas helyekre lehetett lehuppanni a parton, ezek mind egy-egy bárhoz tartoztak, szóval volt egy kötelező 3 eurós alaprendelés ami mondjuk egy frappe ára. 
Ezekhez a tengerparti bárokhoz és tavernákhoz legtöbbször tartozik gyerekmegőrző is, ugrálóvárral, csúszdákkal és egyéb játékokkal. Elég jól felszereltek a helyek ránézésre. Ez 3-4 euróba kerül ami általában magába foglal egy kis üdítőt a pici számára. Az egész városra igaz, hogy családbarát, rengeteg szabad játszótérrel.

Utólag vettem észre, hogy sikerült egy kukát a középpontba helyeznem (bocsi)

A kihagyhatatlan pálmafás kép :) és a háttérben látszik egy pár életmentő felszerelés is.



Az estét egy fejedelmi lakomával zártuk egy parthoz szintén nagyon közeli étteremben.


Egy köpésre volt a kikötő, szóval vétek lett volna kihagyni a friss kagylós előételt. Sőt annyira friss volt, hogy majdnem éltek is! Csak annyira sütötték meg őket, hogy kinyíljanak, de még a kagylóhéjhoz voltak tapadva.
Ízlések és pofonok, de mi nagyon finomnak találtuk, egy kis citrommal megöntözve. !DE! így elkészítve kagylót csak olyan helyen együnk, ami profinak és megbízhatónak tűnik, hiszen ha nem friss, nagyon csúnyán meg lehet tőle betegedni! Otthon meg nem érdemes kísérletezni ilyesmivel, fagyasztott áruból nem lehet elkészíteni.

A sült halas ételekkel meg csak nagyon ritka esetben lehet melléfogni, szóval mindketten azt ettünk, nem is csalódtunk :) 

Végül kaptunk desszertet is, ez nincs rajta az étlapon, nem is kell kérni, egyszerűen csak kihozzák még a számla előtt. Egyszerű de finom zárása a vacsorának.

A hazafelé vezető úton még betértünk az apartmanhoz tartozó bárba egy koktélra és azért, hogy hozzájussunk a WiFi jelszavához. (persze később kiderült ennek semmi hasznát nem vesszük, mivel nagyon instabil volt a hálózat, többek között ezért is nem tudtam posztolni)
Ha az ember itt betéved egy bárba a koktél a legjobb opció, legalábbis én úgy voltam vele, hogy inkább 7-8 euróért egy koktél, mint 5-ért egy sör vagy kóla. Nem olcsó mulatság, de ha már nyaralunk, miért maradna ki a 'koktél az éjszakai holdfényes, kivilágított pálmafás tengerparton' klisé?!

A következő 1,5 napot Leo-val felváltva konstans fájdalomban töltöttük, amit nem részleteznék, csak annyira, hogy sűrűbben használtuk a fürdő helyiséget mint eredetileg terveztük....törtük is közben a fejünket két fejfájás és szédülés között, hogy melyik jó ártott meg ennyire. Persze sokan a kagylót hoznák ki győztesnek első körben, de a vacsora maximum annyiban lehetett bűnös, hogy alföldi gyomrom ritkán találkozik ilyen tengergyümölcsével.
A második gyanúsított a csapvíz volt, ugyanis a bárokban, éttermekben azzal kezdik a rendelésfelvételt, hogy alapból hoznak ki egy üveg vizet két pohárral. Ennek normál esetben nem csapvíznek kéne lenni, de a bárban a pincérnő olyan villámgyorsan töltötte ki a poharainkba, hogy nem láttuk, lezárt gyári palack volt-e, vagy csapvíz üvegben...
Esetünkből rögtön meg is fogalmazok egy tanulságot! Csak akkor igyunk a kihozott vízből ha:
A.) mi magunk bontjuk fel a palackot, ergo látjuk hogy gyárilag le van-e zárva (a címkétlen, márkátlan sima üveget egyből kezeljük fenntartással), vagy
B.) ismerjük a település csapvízkészletének minőségét. Bár a B.) verzió akkor is bedőlhet, ha érzékeny a gyomrunk a változásra, hiába jó a vízminőség.
Végül napszúrásra is gyanakodtunk, Leonak kicsit piros is volt a fejbőre, szóval szabályba foglaltam, hogy kalap nélkül SEHOVA, főleg délelőtt 11-től egészen délután 6-ig!
Bár mind a ketten ódzkodunk a fejfedő viselésétől, végeredményben szerintem mégsem csináltunk rossz vásárt! 



Utolsó nap elhatároztuk, hogy bepótoljuk az elvesztegetett időt, és teljesen gyógyultan, energikusan vetettük bele magunkat a délelőtti strandolásba. Nem volt rossz döntés, mert alig volt pár ember rajtunk kívül és az idő is kellemes volt a reggeli szellővel; és még barnulni is sikerült!

Ha információim helyesek, amikor szemben állunk a tengerrel, jobbra az Olümposz hegy látható.

Egy gyors zuhany és kis pihenés után megkockáztattuk, hogy vétünk a szieszta törvényei ellen és 1 órakor kimerészkedünk egy sétára. A jégkása (granita - γρανιτα) ajánlott kiegészítő ilyenkor!

A kikötő mentén annyira fújt a szél, hogy non-stop foghattuk a kalapunk, de a nap tűzött, szóval vállalnunk kellett ezt az áldozatot :)

Ez a kép pont azt a pillanatot örökíti meg, mikor Kedvesemet annyira lenyűgözte, a sirály ami széllel szemben próbált szállni, de csak egy helyben repült, hogy rögtön utána elfelejtette fogni a kalapját, ami szaltókat hányva landolt 2-3 méterre tőlünk a vízen. Pár másodpercig vizsgáltuk a helyzetet, de mivel a hullámok pont az ellentétes irányba sodorták, Leo az egyetlen logikus megoldás mellett döntött. Vagyis ruha le, ember a vízbe be, így a kalap megmenekült, de következett egy 10 perces röhögőgörcsös száradási fázis. Aki a műveletnek az ablakokból esetleg szemtanúja volt, garantáltan feldobta a napját...már ezért megérte!
Abban a pillanatban jobban féltettem emberem, mint hogy elkattintsak pár képet. De utólag már bánom, hogy nem tettem :)
(a kép hátterében a Kasszandra félsziget látható -Halkidiki első láb-)

Nea Moudania minden pontjáról kiszúrhatjuk ezt az impozáns templomot. Nekünk is felkeltette az érdeklődésünket, úgyhogy oda is tettünk egy látogatást. Mivel nem volt nyitva és papok sem voltak a közelben, elég kevés információt sikerült összegyűjteni róla, de annyi biztos, hogy ez a város fő temploma. Még mindig építés alatt áll és két részre oszthatjuk; az alsó részt Szent Miklós,Szent Irén és Szent Rafael, az felsőt pedig Szent György Ortodox szentek tiszteletére építették.
(Szent Irén-t a magyarok Szent Piroska néven ismerik, I. László király lánya, a konstantinápolyi Mindenható Megváltó Krisztus monostor és a hozzá tartozó karitatív kórház alapítója)





A kápolna mellett pedig egy sor narancsfa állt, rogyásig telve narancsokkal 

Ha valaki be szeretne menni a templomba akkor vasárnap reggel van rá a legnagyobb esélye, ugyanis akkor van istentisztelet, más nyitvatartást nem találtunk.

Napnyugtakor indultunk hazafelé az autópályán, utunkat végig hegyvonulatok szegélyezték. Szürkéskéken sejlettek fel a távolban, mögöttük pedig emelkedni kezdett a júliusi szuperhold. Közben görög válogatás CD-t hallgattunk, amit egy szuvenírboltos bácsitól kaptunk ajándékba, mert amíg én válogattam, Leo-val nagyon jót beszélgettek :)

Amik legjobban tetszettek:


Az énekesnő arról énekel, hogy sok mindent megtapasztalt már az életben, ami maga az út, mondta már azt is, hogy "szeretlek", de hazugnak találta magát és magányosan készült elfordulni az élettől. Ekkor jött az a szerelem ami megmentette, vagyis gyakorlatilag egymást mentették meg. Mikor a fény elveszett egy "szigetet" keresett az élet viharában, és ráébredt, hogy ezt a szeretett férfi testesíti meg.

Ez is egy szerelmes dal, nem rontom el a varázsát a szöveggel, a lényege annyi, hogy a szeretett férfi szerelméért könyörög a hölgyemény.

Végül így nézett ki a szuper telihold Thessaloniki-ben az erkélyről:

A bejegyzés címe egyben egy graffiti szövege is, amire sétálás közben bukkantunk Thessaloniki utcáin. Ezek a "vandál műalkotások" külön is megérnek majd egy misét. Leo-val mindkettőnket annyira megfogtak, hogy egy önálló bejegyzést szentelek nekik a későbbiek folyamán!
A mai téma apropójára is az utcán bukkantunk, plakát formájában. Feketén-sárgán hirdette, hogy Thessaloniki 3 napon keresztül egy Anti-rasszista fesztiválnak ad otthont, szám szerint a 17-nek. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hiszen az otthoni médiumok valahogy épp az ellenkezőjét hangsúlyozzák (nem mintha a félrebeszélés oly idegen lenne a magyar médiától). Lényeg a lényeg: vasárnap volt az utolsó napja és mi is ott jártunk, láttunk és én le is írom. Bár a téma kényes, de egyetértek Leo-val abban, hogy az még soha senkinek nem ártott meg, ha megmutatták neki hogyan kell szeretni és elfogadni. Más részről pedig mindenképpen árnyalja a görögökről az átlag magyar ember által alkotott képet. Szóval a 'hír szent, a vélemény szabad' jelmondat jegyében, vágjunk is bele!

Mi is ez a fesztivál?
A témái között, amit felsorakoztat a kohéziós erőt a szolidaritás és az elfogadás jelszavai adják meg; de ezen kívül minden nemű szociális problémával és kérdéssel foglalkozik, ami egy nemzetet érinthet.

Miért jó?
Létjogosultsága abban rejlik, hogy alkalmat és teret ad annak, hogy ezekről a problémákról tájékozódj, ha akarod és tudod, akkor a magad módján támogasd az arra rászorulókat. 

Mivel győzött meg arról, hogy ez publikálásra érdemes? 
A rendkívüli hitelességével! Semmilyen nemű ellentmondást nem tapasztaltam a rendezvény eszméje és a kivitelezés között. Ezt arra értem, hogy a bevételt karitatív célokra költötték, a bent árult termékekkel nem a lehúzás volt a cél, a fellépő zenekarok pedig ingyen adtak koncertet.

A belépő 3 euró volt. A fesztivál területén 2 színpadot állítottak fel, és számos bódét ahol a civil szervezetek képviseltették magukat pár emberükkel, szórólapokkal és megvásárolható termékekkel, amik általában pólók, kitűzők, ékszerek, könyvek és újságok voltak.

- A bevándorló kérdés:
A bevándorlók problémája állandó napirendi kérdés a görögöknél. Egy ország ekkora szigetvilággal nem rendelkezik ellenőrizhetőnek mondható határokkal, földrajzi fekvése miatt (határos Afrikával, a Közel-Kelettel) rengeteg fejlődő országbeli menekült érkezik Görögországba, vagy éppen rajta keresztül közelíti meg Európát. A jobb élet reményében már régóta érkeznek ide ellenőrizhetetlen állampolgárságú, papírokkal nem rendelkező emberek, akiknek otthon tarthatatlanná vált a helyzetük. Az egyik probléma a sok közül, hogy nekik semmi fogalmuk sincs arról, hogy úgymond "csömörből vödörbe" kerültek, és a válság miatt őket legkevésbé sem tudja támogatni ez az ország (Európai emberjogi védelem ide vagy oda). A legnagyobb gond ezzel az, hogy a kormány ezt sehogy sem képes helyén kezelni; leginkább vagy sehogy, vagy erőszakkal válaszol a történésekre. 
A munkáltatók is rengetegszer kihasználják őket. Egyik példa lehet erre a "véres eper" néven elhíresült ügy:  200, főként bangladesi emigráns dolgozott 6 hónapig egy eperültetvényen. (Őket alkalmazták inkább mint a görög munkaerőt, hiszen olcsóbbak és lehet feketén dolgoztatni őket... itt ér össze az ördögi kör) A munka leteltével összesem 150, 000 Eurót kellett volna kifizetniük a munkáltatóknak, ehelyett nem csak hogy nem fizettek, egyenesen a munkások közé lőttek puskával, igen súlyos sérüléseket okozva.
Ezeknek a civil szervezeteknek a célja, hogy az emigrációs katyvasz közepette, -amíg a problémára végleges megoldást nem tudnak kínálni- lássuk meg, hogy nem híradós szalagcímek, és statisztikai számok, hanem hús-vér emberek azok akik előttünk állnak.
Konkrétan most arra gyűjtöttek, hogy a menekült szállásokon napi többszöri étkezést tudjanak biztosítani nekik (mert a kormány nemrég lecsökkentette az adagot napi 1 étkezés per főre).
Itt a fesztiválon egy Szenegál és Biafra nevű emigráns csoport is képviseltette magát, akik menüt főztek 3 euróért. Mi a 'Biafra' konyhát próbáltuk ki, ami csirke pörkölt volt rizzsel és ananásszal, mellé pedig egy szelet sült banánnal. (jelentem: naaaaaagyon csípős, de finom volt)

Nem tudod felidézni hol van a Biafra nevű ország? Nekünk sem ment elsőre :)
Kis kutatómunka után kiderült, hogy csak 1967-1970 között létezett, és Nigériából próbált kiszakadni politikai, vallási és kulturális okok miatt. Az új országot elismerte Zambia, Gabon és Dél-Afrika; voltak más nemzetek akik nem adtak hivatalos álláspontot, de támogatták a függetlenedést pl.: Franciaország, Izrael, Portugália és Vatikán város. Végül a függetlenedés véres harcokhoz vezetett, (Nigéria-Biafra háború, Nigériai polgárháború) amiben kb. 1 millió civil lakos halt meg. Végül visszaintegrálták Nigériába, de a függetlenedés álmát azóta sem adták fel. 

-Hajléktalanok:
A Görögországot sújtó súlyos válság beköszönte óta kb. 20-25%-al nőtt az utcára kényszerülők száma. A kormány által kibocsátott megszorító intézkedések következményeképpen rengeteg ember került a szürke zónába (vagyis nem él a lét minimum alatt, nem hajléktalan, de nem húzza ki a hónap végéig a fizetéséből). Ilyenek az egyedülálló szülők és idősek például. Megközelítőleg 20-21 ezer ember éli mindennapjait az utcán.
Egy új generációja alakult ki a hajléktalanoknak, éles ellentétben a fedél nélküliekről élő klisékkel (vagyis hogy ápolatlan, kócos, mentális- vagy kábítószer-problémákkal küzdő emberek). Az új populációba az élet minden területéről kerülnek ki emberek, többségégen középkorúak, akik még az aktív éveikben járnak. 
A rendezvényen az ő érdekképviseletük a Szhedia (Σχεδία) nevű újságot árulta, amelyet 3 euróért lehetett megvásárolni és ebből a bevétel fele a fedél nélküliek megsegítésére irányul. Több témát közelít meg a létminimum alatt élők szemszögéből, de emellett számos érdekes cikket is találunk benne. Ebben a számban pl.: hajléktalanok mint alternatív idegenvezetők; milyen utakon szöknek be Amerikába a mexikói illegális bevándorlók; jótékonysági sportesemények.

-Nők ellen elkövetett erőszak:
Ismét egy rendkívül fontos és sajnos egyre nagyobb méreteket öltő problémához érkeztünk. A családon belüli erőszak 3 nőből 1-et érint és nagy százalékuk kísérelt már meg öngyilkosságot.
A 'nők menedéke' nevű segélyszervezet igyekszik professzionális segítséget nyújtani a bántalmazott nőknek. Nekik lehet adó 1%-ot felajánlani is, a különböző bevételek pedig arra mennek, hogy pszichológusokat és szociális munkásokat fogadhassanak a sérelmeket elszenvedett nők mellé; ezenkívül pedig üzemeltetnek egy indulatkezelő tanfolyamot azon férfiak számára, akik felvállalják problémájukat és szeretnének életmódjukon változtatni.

-Fotó kiállítás:
Kiállítást nyitottak a '35mm photography 'nevű fotóriporterek művészi képeiből (artistic photojournalism)

Képeik nagyjából felölelték a fesztivál összes témáját (hajléktalanok és bevándorlók helyzete, rendőri túlkapások, újrahasznosítás, civil szervezetek segítő programjai) és nagyszerűségük az elkészítésük módjában rejlik. Rengeteg időt töltöttek a fotóik alanyaival, beköltöztek hozzájuk a nyomortelepekre, így tudták megragadni az életmódjuk lényegét.

Fotópapírra kinyomtatott képeiket meg lehetett "venni". Azért használtam idézőjelet, mert nem feltétlenül kellett kifizetni, mondták, ha nincs pénzünk, vigyük csak el nyugodtan. Ez egyébként a rendezvény egészére is igaz volt! 


-Zenekarokról:
Számos népszerű zenekar is támogatta a rendezvényt ingyenes fellépésével.
Közölük ezt a kettőt emelném ki, nekem nagyon tetszettek!

az Iroas modern görög rap zene társadalomkritikus szövegekkel.



a Reggetiko Project a hagyományos görög hangzásokat vegyíti az elektro-s alapokkal. 





Képviseltették még magukat: öko szervezetek, melegek (Thessaloniki pride), politikai szervezetek is.

Végül miért is működött ez a dolog?
Mert nem erőltette magát rád! A szórólapjaikat, a termékeiket nem nyomták az arcodba propaganda szövegekkel, hanem odamehettél a pultokhoz beszélgetni velük, olvasgatni, ha vettél/vittél valamit akkor vettél, ha nem, hát nem...
A környezet kulturált volt, a koncertek pedig remek hangulatot varázsoltak!
Bár ez nem egy szokványos nyaralós program, de a görög mindennapok kérdéseivel foglalkozik, jár a 10/10.

Vagy mint a sós tengert :)
Περαια-ra (Perea) autóztunk le egy kis tengerparti mókára. Ez Thessalonikitől 28-30 km-re fekvő üdülőhely, aminek a partja idén kék zászló minősítést kapott. A kék zászló program egy olyan minősítési rendszer, ami a partok és kikötők vizének tisztaságát hivatott jelezni. Ahhoz, hogy elnyerje egy part ezt a minősítést a kiváló vízminőségen kívül még számos kritériumnak is meg kell felelnie pl.: meg kell fogalmaznia egy házirendet; legalább 5 olyan programot kell szervezni ott ami a környezetvédelem problémájával foglalkozik és annak fontosságára hívja fel a figyelmet; megfelelő illemhellyel és ellenőrzött szennyvíz elvezetéssel kell rendelkeznie; de ide tartoznak a megfelelő számú életmentő személyzet és elérhető elsősegély dobozok is.
Nyaralás során érdemes ilyen partokat keresni, nem azért, mintha ez valami extra luxust jelentene, hanem mert itt biztosítottak azok a feltételek amik egy biztonságos, komfortos tengerparti pihenéshez szükségesek!!

Közvetlenül a part mellett éttermek egész sora várja az éhes vendégeket. Az ételek finomak, a vendéglátósok barátságosak és készségesek. A pénzedért itt biztos, hogy friss finom tengeri árut kapsz, de a szokásos marhából vagy bárányból készült görög fogásokat is kérheted.

A nap ragyog, a víz tiszta és lassan mélyülő, kagylóvadászok számára pedig igazi paradicsom ez a hely 10/10

Másnap a Heptapyrgion-hoz /Επταπύργιο/ kirándultunk el Icuval és Csumival. Török neve: Yedi Kule A név mindkét nyelven azt takarja, hogy hét torony, bár a valóságban 10 toronyról beszélhetünk. Az ottomán megszállás alatt erődítményként funkcionált, így valószínűleg a konstantinápolyi (Istanbul, Isztambul ) Yedikule Erőd után nevezték el a törökök. Az alapokat azonban még Krisztus előtt 316-ban Kasszandrosz király idejében fektették le és a közép- és kora modern kori város határait jelezte. A 19. századtól az 1989-es évig börtönként funkcionált (Φυλακές Επταπυργίου). Egész területén felújítási munkálatok folynak a 70-es évektől napjainkig. Bár a fal romjait nem mondanám kiemelkedően látványosnak, a kilátás miatt mindenképp érdemes ellátogatni ide. Fentről az egész város a látogatók lábai előtt terül el.

És mindez fényképen:


Mindenhol gyönyörűen virágzik a Leander


Aki Görögországba látogat, arra lehet figyelmes, hogy nem igényel különösebb fáradtságot templomra bukkanni. Ez Thessalonikire hatványozottan igaz, kis túlzással minden második sarkon szembe jön egy. Az ortodox templomok sajátossága, hogy közvetlenül mellettük található egy úgynevezett parekkliszio (παρεκκλήσιο), amit kápolnaként fordíthatunk le. Ez egy apró de mutatós építmény. Belül a falaira szentképeket festenek, egyik oldalában egy persely van, másik oldalt pedig gyertyagyújtásra alkalmas hely, füst elvezető szerkezettel. Szerintem ez egy fantasztikusan jó ötlet! Bemegy az ember és dob a becsületkasszába pár eurót. Vesz egy gyertyát és meggyújtja miközben a szeretteire gondol és elmormolhat egy imát értük. Mindezt vitás vallási macerák és nyomasztó pátosz nélkül, ami az emberre nehezedhet egy hatalmas templom falai között. 

A nap végén ellátogattunk egy Uzeri-be, aminek az a különlegessége, hogy étterem és ivó egyben. Legelőször is az Uzok és borok nagy választékéból rendelünk. Mi a Cypuro mellett döntöttünk (zöld címkés az ánizsos, a fehér pedig az ánizs nélküli)
így néz ki egy-egy adag belőle: a nevét úgy ejtjük: Cilili :)

A bal szélen lévő vödör tele van jéggel, amiből a pohárba teszünk ízlés szerint 1-2 darabot, majd erre öntjük a cypuro-t amit meglepetésemre, itt, az uzo-val egyetemben nem rövid italként fogyasztanak. Mi, földi halandók itthon rossz módszerrel isszuk a nedűt!!!
Az uzerik létjogosultságát az az egyébként zseniális görög szokás adja, hogy a szeszes ital mellé ők folyamatosan esznek is valamit; így ha már megrendeltük az italt, kérés nélkül hozzák mellé a konyha aktuális ajánlatát, ami passzol hozzá.
És hogy kulinárisan mi illik a cypuro elszürcsöléséhez?
(balról jobbra) Egy kosár kissé megpirított kenyér, céklaszósz, füstölt halak és polip falatok:
 
Nem győzött meg az ételek nevének hangzása? Megsúgom, céklának még nem volt jobb felhasználási módja! Minden cékla ilyen szósz akar lenni! Folyamatban van egy házi recept kifejlesztése, amit ha sikerrel kikísérleteztünk, itt a blogon közlök is! A másik két fogás is vitathatatlanul ínycsiklandozó volt.

Amit még érdemes kipróbálni:
- GARNÉLÁT! Garnéla koktélt, garnélát grillezve, mustárral, citrommal, szójával, mindenhogy!!!

-Rántott kagylót
Amikor ráharapsz, a keresztmetszete véletlenül sem úgy néz ki, mint amit a szádba vennél józan paraszti ésszel; az állaga meg mint egy kis friss agydarabka, de ez senkinek se szegje kedvét, ezek után az íze kellemes csalódás!

-Kis sült/rántott halakat (γαυρος)
Finomak, ropogósak és a szálka bennük olyan pici hogy összerágható, így nem zavar.

-Tintahal karikákat (καλαμαρι)
Elég nehéz eltépni, de egyébként nem rágós szín tiszta izom.

A sok étvágygerjesztő finomság után lehet keresgetni recepteket az interneten és kipróbálni! Hajrá:)

Második nap a Fehér toronyhoz, Thessaloniki jelképéhez látogattunk el.
/Útvonalunkat térképen jelöltem piros nyilakkal /
A séta az Arisztotelész téren kezdődött. Ez Thessaloniki főtere, története pedig 1917- ig nyúlik vissza, amikor is a nagy tűzvészben a város 2/3 -a elpusztult. A tűz előtt kevés olyan építmény volt, ami arra emlékeztetné az embert, hogy Európa területén sétál, ugyanis a török uralom alatt Thessaloniki tudatos várostervezés nélkül terjeszkedett, rengeteg szűk utcácskával. A tűzvész következtében azonban újra lehetett gondolni a város arculatát és 1918-ban Ernest Hébrard francia építész tervei alapján elkezdték építeni a teret, aminek a nagy része azonban az 50-es években épült. Ez a város szocipolitikai központja (helyet ad tüntetéseknek és politikai beszédeknek, megemlékezéseknek, stb.); két oldalán pedig üzletsorok találhatóak, a nagy márkáktól kezdve az 1 eurós boltokig. A Nikis főúton végigsétálva pedig vendéglátóhelyek végtelen sorára bukkanunk, ahonnan a kikötőre nyílik kilátás. A levegő sós illata meghozza az étvágyat.
Eljutunk a Fehér toronyig. A helyén a 12. században egy másik erődítmény állt, amit a jelenlegi formára a törökök megszállásuk alatt építettek át. A számos kivégzésnek helyet adó tornyot (ekkor: Véres torony, Vörös torony) 1912-ben festették át fehérre a görögök, a megtisztítás szimbólumaként, mikor visszaszerezték az irányítást.


Tovább sétálva sétahajókra lettünk figyelmesek. Ezek 30-40 perces ingyen sétahajókázásra visznek /Útvonala a térképen kékkel/, feltéve, ha hajlandó vagy emelt áron elszürcsölni valami itókát a fedélzeten. Mivel mi ezt fairnek éreztük, fel is pattantunk a nem kicsit imbolygó járműre. Miután a hullámzás ütemét még kikötve felvettük 10-20 perc alatt, elindultunk a pult felé. Én megpróbáltam Leo biztatására megcsillantani szerény görög tudásom és kérni egy frappe-t, de a pultos pipi nagyothallásával belerondított a hadműveletbe, ráadásul mindenképp tudni akarta a kívánt tej és cukor milliliter pontos mennyiségét, szóval helyet adtam a görögömnek. Sérült egómmal és a szuperül kicentizett frappem-mal együtt foglaltam két helyet az árnyékos oldalon. Leo egy korsó sört választott. Hűsítőink ára csak annyira volt pofátlan, mint a Fehér tornyot fehérnek nevezni. De mivel ez nem szegte kedvünk 20:00 kor ki is hajóztunk. Naplemente, hangulatos zene, ringatózás a tengeren egy elég nagy kört megtéve. Összességében megérdemli a 10/10 pontot a skálán! Aki kipróbálja nem bánja meg.
Hajónk az Arabella:


A nap megkoronázása képpen beültünk a Nτορε ζυθος nevű, elragadó kis étterembe a torony közelében.
Leo σουτζουκακια-t (fasírt) rendelt én meg γλωσσα-t (nyelvhal) rántva. Mellé engedtünk még a csábításnak és kértünk egy bárány souvlakit is. Jó volt az ár érték arány, ha valakit arra visz a szél, ajánlom figyelmébe!


Desszertnek a Yogo fagyasztott joghurtjának görög verzióját próbáltuk ki, a cég fut Prágában is. Leo szerint a görög nyerőbb (természetesen :) ), szerintem egál. Mindenesetre isteni! Persze nem csak ilyen cukros feltétet lehet rá választani, hanem különböző csokikat és gyümölcsöt is.

Amint megérkeztünk, a reptérről rögtön hazafelé vettük az irányt. Miután birtokba vettük Leo-val a szobánkat, kiültünk a hatalmas erkélyre, ahol egy friss, hideg frappe-val a kezemben, hátradőlve, a hűvösből élvezhettem a kilátást a városra és a környező hegyekre.
Rendeltünk gyros-t is, ami egészen mást jelent mint Magyarországon. Itt alaptartozék a kis kör alakú pita, bele: paradicsom, hagyma, sült krumpli, mustár, ketchup vagy tzatziki és a nagyon finom húsi. (kép nem született, majd legközelebb)
A nap sütött, langyos szellő enyhítette tovább az amúgy is baráti 27-28 fokot, néha egy-egy görög rikkantás az utca felől. Ezekben az apróságokban benne volt az a Hellén életérzés ami magával ragadja az ember lányát aki szürke melós hétköznapokból csöppent ide. Jelentem: gyorsan akklimatizálódtam, a napi pár száz frappe könnyen lecsúszik, a délutáni szieszta pedig úgy vág fejbe, mintha mindig is ez lett volna a dolgok rendje.

A frappe-ról: kevés vízbe nescafé por, cukor  (összerázni masszív habbá), felönteni hideg vízzel, bele pár jégkocka és fagyi (bár ez opcionális, de javasolnám :) ), végül rakjunk bele tejet is ha úgy kívánjuk és persze az elmaradhatatlan szívószál. Három fajta verzióban kérhető: glikósz (γλυκός), azaz édes; métriosz (μέτριος), azaz közepesen édes és szkétosz (σκέτος), tehát cukor nélkül.
Nem túl bonyolult a recept, de az íz annál nagyszerűbb! 
Feltalálásáról több történet is kering az interneten, de ami biztos az az, hogy nincs olyan hely, ahol lemaradna az itallapról, a sofőrök műanyag pohárban akár vezetéskor is fogyaszthatják kedvenc kávéjukat, sőt a tengerpartokon a napozó ágyakon pihenők is szívesen szürcsölik a forróságban...szóval: FRAPPE-t MINDENKINEK!!!

Még egy kis zene, a teljesség kedvéért :
A cím: Omorfi Thessaloniki ----> Gyönyörű Thessaloniki 

Day 1: "ahol meg kell halni, oda el kell jutni.."
Csumi és Leo már számtalanszor megtették a Budapest-Thessaloniki utat oda-vissza, így számukra leginkább komikus volt permanens rettegésem. Bár még sohasem repültem, megmagyarázhatatlan szorongás fogott el már a gondolatától is, szóval nem sok esélyét láttam annak, hogy számomra a történet happy end-del zárul.
A reptér felé igyekeztem úrrá lenni a belsőmben kavargó negatív gondolataimon és felnőtt módjára szembenézni magával a gonosszal. Közben persze életem párja végig fogta a kezem, elmagyarázta mi hogy működik és viccelődve próbálta oldani a feszkót.
Végül egész élvezhetőnek írnám le a légi kalandunkat, olyannyira, hogy még képeket is készítettem:

A turbulenciát elkerültük, a landolás pedig szuper sima volt (ezúton is bravó a pilótának!)

Röviden? 2012-ben keresztezték életünk fonalait a sors nővérei párommal Leo-val, aki apai ágon (Csumi) görög származású. Nagymamája (Jaja) és nagynénje (Icu) Thessalonikiben él és most 2014 nyarán lehetőségem nyílt rá, hogy egy hónapot náluk töltsek. Blogom célja, hogy családom és barátaim figyelemmel kísérhessék kalandozásaimat Hellén földön; illetve, hogy hasznos és érdekes információkkal is szolgáljak azoknak, akiket érdekelnek a görög hétköznapok. Meglehet, hogy a blog élethossza meghaladja majd az egy hónapot és folytatom a szerkesztését maradva a görög vonalon, de ez még a jövő titka.
Addig is kellemes időtöltést itt!